Ökölbe szorul a kezem. Körmöm haragomban a tenyerembe vájom, alig tudom magam tartóztatni. Adrenalin áramlik az ereimben, és mint egy vulkán, kitörni készülök. Eközben haragom napszemüveges és bőrdzsekis tárgya kényelmesen elhelyezkedik a mellettem lévő asztalnál, és előveszi a telefonját. Gyorsan pötyög, én pedig felállok, nem is gondolkozok. Kiveszem telefonját a kezéből, hátradobom. A srác rámnéz, én felismerem. A fiú akivel a parlament előtt beszélgettem!
- Te, idefigyelj! - ordítom - Még valahová követsz, és neked annyi! - érzem, ahogy kiadom a feszültséget szépen lassan. A megszólított csak néz rám, és elneveti magát. Mielőtt tudnék reagálni, egy telefon szeli át a termet. Hátranézek, egyedül Rebeka áll. Nézek hol az egyikre, hol a másikra. Zavarodottnak érzem magam, mi is történik körülöttem? Egy hangyányira vagyok a sokktól, az agyam kikapcsol.
A következő pillanatban arra eszmélek, hogy a zuhogó esőben futok a semmi felé. Ürességet érzek, becsapottságot. Vajon honnan ismeri Rebeka ezt a srácot? Egyszerűen nem találok választ. Aztán elgondolkozok, mit is mondott a srác. Hogy a neve... Jam? Mindegy, ehelyett magam elé képzelem barna szemeit ahogyan a Parlament előtt beszélünk, de kicsit csalódok is. Ugyanakkor elképzelhetetlennek tartom miszerint ő követett végig. Hisz a repülőtéren egy idősebb pasas volt. Egyszerűen nem találok magyarázatot, de legalább tudok már gondolkozni. Következő dolgom megfogni a kistáskám, de mindössze a semmit tapintom. A Starbucksban hagytam a telefonom és a többi ingóságom, például a sminkkészletem. Ilyen nincs!
Körülnézek, de csupán régiesebb épületeket látok mindenhol. A kávézóba nincs büszkeségem visszamenni, de Pest útvesztőiben sem találok haza. Már ha Rebeka házát az otthonomnak nevezhetem. Csak megyek, semmi célom. Át a körutakon, a zebrákon, bolyongok céltalanul. Nem tudom mi lesz, de nem is érdekel.
Az egyik parkolóban motorberregést hallok, ami nem ijesztene meg, de amikor egy kéz gyors mozdulattal kinyúl értem, egyre reményveszettebb leszek. Egy sötét furgon hátuljában találom magam, a kéz tulajdonosa ki más lehet, mint a kávéházban a srác? A lehető legkevesebb időt igénylő mozdulattal hátrakötözi a csuklóimat, én eközben járatom a szám, mint kiderül, feleslegesen.
- Figyelj, nem tudom, hogy most mi van, de cseszettül meg fogod bánni ezt! - De csak nevet rajtam, ami nagyon idegesít. - És amúgy hogy hívnak? - felteszem a kérdést, mondván, hogy már úgysem számít.
- James. - válaszol, miközben bekötözi a lábam.
- Ki vagy?
- Azt neked nem kell tudni.
- Figyelj, mi lenne, ha békén hagynál? - csattanok fel haragosan.
- Drágám, itt csak én kérdezek.
Aztán egy kárörvendő vigyorral az arcán ragasztót rak a számra. - Így legalább nem beszélsz.
Magamban persze átkozom, de e cselekmény felénél hirtelen megállt a kocsi. Feltűnően keveset mentünk. A következő pillanatban nyílik az ajtó, feltűnik egy szőke fej. Elakad a lélegzetem, mikor a parlamentnél alám kerülő lánnyal nézek ijedt farkasszemet, bár ő korántsem tűnik riadtnak. Sóhajt egyet, elkezdi kikötni a csomókat, és végre szabadon állok a furgonnál.
- Figyelj, most el kell mennem, legközelebb sokkal jobban legyél résen, Arabella! - mosolyog, de fáradtnak is látszik. Meglepetésemre a kezembe nyomja a telefonom és elsiet. Leesett állal nézek utána. Honnan tudja a nevem?
A telefonommal sokkal könnyebb hazatalálnom, fél óra múlva Rebeka házához érek, ő az ajtóban áll.
- Mégis mi volt ez? - vonom kérdőre, igyekszek nem érzelegni.
- Nézd, nem is ismerem ezt a srácot, csak nem értettem miért támadod le szegényt. - azonban kicsit erőltetettnek tűnik. - Bízz meg bennem! - esedezik, én pedig úgy döntök, látszólag beadom a derekam. Odamegyek hozzá, és megölelem. Minél több olyan gesztust csempészek bele a beszélgetésbe, ami után nem hiszi, hogy otthagyom. Márpedig nem maradhatok nála, kiszolgáltatnám magam valakinek,akit nem is ismerek.
- Biztos, hogy nem hazudsz- mosolygok Rebekára.
Bemegyünk a házba, de a szobámba belépésemkor a telefonom jelzi egy üzenet érkezését.
Nehogy azt hidd, hogy legközelebb megúszod.
G
A legtöbbet az aláíráson gondolkozok. Amikor elolvastam, az első tippem Jamesre esik, bár lehet, hogy ő csak annak a bizonyos G betűs embernek dolgozik. És miért pont én? Tudtommal semmi olyat sem tettem, amivel felhívnám bárki figyelmét. Akkor mégis, mi okból történnek ezek velem?
Elaludni sem tudok a félelemtől, hátha tesznek velem valamit. Kóvályogva veszem fel a dzsekim, és elegánsan távozok az ablakon át - nehogy Rebeka észrevegye a távozásom- . Szórakozottam sétálok a környéken, megcsodálom az éjszakai Budapestet. Aztán gondolkodás nélkül beugrok egy szimpatikus klubba, italt rendelek. Nem törődök már semmivel, mondván, hogy újabb meglepetés már nem érhet. Hogy mekkorát tévedek!
Az ajtónál megpillantom a nagynénim. Felhajtom a felest, és régen látott rokonom után futok. Biztos vagy benne, hogy ő az. Amint kinyitom az ajtót, egy cetlit találok a földön. Felveszem. A lapon, Lizzie kézírásával egy telefonszám áll. Egy mély levegőt veszek, zsebreteszem a papírfecnit, elindulok. Legszívesebben felszállnék az első buszra, és eltűnnék. Felszívódnék. Elegem van ebből a hercehurcából, az izgalmakból, csak egy sima nyaralást szeretnék!
Végül bepötyögöm a számot, meglepődve hallom az engem többször megmentő lány hangját.
- Halló?
- A nagynénimtől kaptam ezt a számot... - öntök tiszta vizet a pohárba.
- Arabella.
- Nézd, én semmit sem értek. Nem tudom miért üldöz az a bizonyos G betűs ember, miért raboltak el, és miért tetszelegsz az őrangyalom szerepében... - rohamozom el kérdésekkel.
- Elmagyarázok mindent. Most hol vagy? - kérdezi, hangja nagyon bágyadt.
- Rebeka házánál. - többet nem mondok, hiszen ha tudja a nevem, valószínűleg ideiglenes lakhelyemmel is tisztában van.
- Odamegyek. - válaszol, és leteszi.
Unatkozva várom a lány megérkezését, addig visszamegyek a szobába, előkeresem a táskám. Szerencsére megtalálom minden fontos cuccommal. Kimegyek, egy jó ideje várok. A lábammal trappolok,harcolva a hideg ellen, és nyomkodom a telefonom. Végül feltűnik egy fekete kocsi és megáll a ház előtt, kiugrik a járműből a várva-várt személy.
- Szia - köszönök neki a lehető leghalkabban.
- Szekeres Panna - nyújtja a kezét barátságosan. - De a többit a kocsiban.
Odamegyünk hát a fekete Fiathoz. Az utastere tágas, és óriási meglepetésemre a Margit-szigeten is látott srác ül benne.
- Mi a ...? - nézek bambán a srácra
- Ádám vagyok - nevet. Belenézek szürke szemébe, és már teljességgel megismerem a megmentőm. Hosszan időzök kiálló arccsontjánál, ami tökéletesen illik ovális arcához.
- Na jó, én már tényleg semmit sem értek. - kapkodom a fejem Ádám és Panna között
- Nézd, meg is értem - szól Panna elnézően. - A nagynénéd, Lizzie a munkatársam volt.
- Illetve a munkatársunk - vette át a szót Ádám. - Hisz mindannyian kémek vagyunk.
Hüledezve bámulok rá. Hülyeség, felfoghatatlan. Még hogy kémek! A kémek nem ilyenek.
- És azt szeretnénk, ha csatlakoznál hozzánk. - újra Panna szólal meg.
- Nem! - vágom rá dühösen. - Ez az egész egy nagy értelmetlenség! Nem tudom kik vagytok, de mióta ide érkeztem, az életem fenekestül felfordult. Mi lenne ha ti, az a hülye James és a megbízója vagy anyámtyúkja nem zargatna többször? - haragosan becsapom az ajtót, és a bejárati ajtón megyek be, egyenesen Rebeka szobájába. Ő álmosan pislog.
- Rebeka, kérlek, legyél velem őszinte.
- Mi-mi-miről beszélsz? - zavartnak tűnik, de valamiért úgy érzem, csak megjátssza.
- Tudod mit? Én most elmegyek. Haza. - távozok haragosan, barátnőm persze utánam jön. Szőkésbarna haja lehetetlenül áll, mandulavágású barna szeme engem fürkészik. Szinte belevágom a ruhákat a bőröndbe,a lényeg, hogy gyors legyek. Bepakolom az összes ruhám, lezárom a bőröndöt. Idáig Rebeka szótlan.
- Arabella, mit tettem? - néz rám szomorúan. Őszinte boldogtalansággal.
- Hazudozol nekem.
- Jó, rendben, valóban. De nem mondhatom el, csak arra kérlek, bízz bennem. Amíg velem vagy,nem eshet bántódásod.
- És mi erre a biztosíték? Lehet, hogy holnap reggel összekötözött kézzel ébredek.
Rebeka szó nélkül kimegy, én pedig sóhajtva ledőlök az ágyra. Követik egymást a gondolataim. Szinte felfoghatatlanul sok minden történt velem, azt sem tudom, kiben bízzak. Megijeszt a helyzet, de ki akarok mindent deríteni. Lehet tényleg csatlakoznom kéne Pannáékhoz... De elvetem az ötletet. Meg tudok állni a saját lábamon, a legegyszerűbb ha hazamegyek.
Az izgalmas nap elaltat. Nagy szerencsémre Rebeka házában ébredek, felkelek, indulásra készen. A bőröndöm már előkészítettem, a repülőjegyet lefoglaltam. Drága volt, de feljutottam a holnapi járatra. Az utolsó simításokat végzem, de a telefonom, amit este az éjjeliszekrényen hagytam, nem találom. Katatok itt, keresek ott, de sehol sem találom. És ami a legrosszabb, hogy a keresgélés közben a táskám sem került elő, minden iratommal.
Az.nem.lehet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése